Sajtóközlemény – Ön tudta, hogy egy évben 100 kilogramm papírt használ fel?

Évente közel tízmillió fát fogyaszt el Magyarország

Budapest, 2016.08.26. – Magyarországon évente átlagosan 0,1 tonna papírt fogyasztunk személyenként, amelynek nagy része használat után a szemétben köt ki, így egy évben 980.000 tonna papírhulladék keletkezik. Ezzel a legnagyobb probléma nem a papírhulladék lebomlási ideje vagy környezetszennyező hatása, hanem az, hogy a papírt újból elő kell állítani.

A felhasznált papír legnagyobb részét a postaládába dobott bolti katalógusok, hirdetések, szórólapok képzik, de emellett népszerű papírhulladéknak számítanak az újságok, a csomagolóanyagok, az iratok és a különböző termékek papírcsomagolása is. 2014-ben 420 millió darab italos kartondoboz került forgalomba Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy minden hazai háztartás átlagosan évi 120 darab italos dobozt használt el, vagyis minden harmadik napon dobtunk a szemétgyűjtőbe egy kartont – derül ki az Italoskarton Szövetség kimutatásából.

A „Nem kérünk több szórólapot!” 2014-es kampány adatai szerint Magyarországon évente fejenként 26 kilogrammnyi szórólapot kapunk, amelyek gyártásához 80 kiló fát kell kivágni. Csak legális forrásból évente 84.000 tonna direktmarketing-anyagot kap a lakosság.

A papír előállításához nagyon sok energiára van szükség, a papírgyártás a világ energiafelhasználásának 4%-áért felelős, egyetlen tonna papír előállításához pedig legalább 2-3,5 tonna (10 darab) fát kell elpusztítani. Földünk minden évben Görögországnál nagyobb területet veszít erdőtakarójából – derüli ki a Környezetbarát cikkéből.

Legkönnyebben úgy tudunk védekezni a felesleges fakivágás és a papírhulladék ellen, ha többször is használunk egy papírt, vagy tudatosan újrahasznosítjuk, szelektíven gyűjtjük. Többek között erről is szól a Médiaunió „Nem nehéz…!” kampánya, amely arra kívánja felhívni az emberek figyelmét, hogy a környezetvédelem mindenki egyéni felelőssége és a hétköznapok során oda kell figyelnünk a környezettudatos viselkedésre.

Néhány tipp arról, hogy mit tudunk tenni a papírhulladék keletkezése ellen:

  1. Használd a papír mindkét oldalát, nyomtass kétoldalasan!
  2. Használd többször a papírt, jegyzetelni a dokumentum hátoldalára is lehet!
  3. Ne nyomtass feleslegesen!
  4. Ne kérj szórólapot!
  5. Ne csomagolj feleslegesen, vagy használj többször egy csomagolóanyagot!
  6. Gyűjtsd szelektíven a papírhulladékot!

 „A Föld létezik néhány milliárd éve és még fog is. De az emberek nem lesznek rajta, ha tönkreteszik a környezetüket és nem lesz tiszta víz és levegő. Nekem ezért nem nagy áldozat ötven pluszlépést tenni a szelektív kukáig vagy előre gondolkodni” – mondta Geszti Péter, a Médiaunió elnökségi tagja.

A kampány során az érdeklődők további tippeket és hasznos tanácsokat kaphatnak a nemnehez.hu weboldalon és a kampány Facebook-oldalán.

Háttérinformáció:

A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy évről évre nyilvánosságot biztosítson valamely fontos társadalmi ügynek. A Médiaunió legfőbb célja olyan közérdekű, társadalmi célú reklámkampányok szervezése és elhelyezése a médiában, illetve reklámhordozó-eszközökön, melyek érzékelhető és mérhető változást érnek el a magyar társadalomban. A kampányok elsősorban a közgondolkodás megváltoztatását célozzák. Az alapítványban részt vállaló médiumok önkéntes alapon felületet biztosítanak a kiválasztott téma kommunikációjának. A Médiaunió szervezete a kiválasztott társadalmi fontossággal bíró témát szakemberek és civil szervezetek bevonásával dolgozza fel és koordinálja a pr- és reklámügynökségek pro bono végzett munkáját. A Médiaunió Alapítvány éves kampányai sem gazdasági, sem politikai érdekeket nem szolgálnak.

A Médiaunió egy naptári évben egy kiválasztott témára fókuszál. Az adott év üzenetét a témapályázatra beérkező ötletekből az Uniót alapító tagok által felkért kuratórium választja ki. Az öttagú kuratórium elnöke dr. Schmidt Mária, tagjai Novák Péter, Rudolf Péter, Csányi Sándor és Somody Imre.

A „Nem nehéz…!” kampány kreatív munkálatainak kidolgozását a Café Communications ügynökség vállalta (a reklámfilmek rendezője Salamon András, az operatőr Szabó Gábor), közreműködött a Post Edison és a Sparks, médiatervező partner az AdSol Média. A pr-feladatokat az Emerald PR intézi. Minden ügynökség pro bono dolgozik a Médiauniónak. A kampány támogatója a Siemens.

A filmek letölthetők innen:

https://www.youtube.com/watch?v=KR43BM7Khaw

 

https://www.youtube.com/watch?v=bd2iOxyt10A

 

Médiaunió Alapítvány

Kapcsolat:      www.mediaunio.hu

info@mediaunio.hu

david.vincze@emeraldpr.hu