Az ACG Hey és a Young & Rubicam jutott tovább

A Médiaunió, a meghirdetett pályázatán indult ügynökségek közül az ACG Hey-el és a Young & Rubicam-el folytat további tárgyalásokat. Mint ismeretes, a Médiaunió 2009-es, mintegy 6 milliárd forint értékű megakampányának témája az egyéni felelősségvállalás, „Rajtad is múlik!” szlogennel, mely az egészségmegőrzés, a megelőzés népszerűsítésére fókuszál.

A Médiaunió reklámszakmai zsűrit állított fel a beérkezett pályaművek elbírálására. Az egészségügyi szakma előzetesen megvizsgálta, hogy a pályázók helyesen értelmezték-e a szakmai briefben foglaltakat, majd a tényleges kreatív szakmai zsűri tekintette át a pályaműveket. Geszti Péter, Gerendai Károly és Pusztay András a Médiaunió Elnökségi tagjai, valamint Halász Gyula, az ADCH elnöke, továbbá az ADCH két tagja, Szénássy Alex és Tordai Péter a hét ügynökség által beadott pályázati anyagot értékelte.

Tekintettel arra, hogy a pályaművek közül egyiket sem találták kiemelkedőnek, a zsűri úgy döntött, a két legjobbnak ítélt pályázatot benyújtó ügynökséggel, az ACG Hey-el és a Young & Rubicam-el a jövő héten további tárgyalásokat folytat, felkérve őket a munka továbbgondolására, kapacitásaik felmérésére.

A Médiaunió Elnöksége köszönetét fejezi ki a pályázó ügynökségeknek, hogy elindultak a hazánkban még soha nem látott médiafelületen megjelenő társadalmi célú kampány integrált kommunikációs megoldásokra kiírt tenderén.

További információ:

Vető Viktória
20 4113504
Fork, Spoon and Knife
kommunikációs csoport
www.fsk.co.hu

Médiaunió, 2008. november 14.